Nyugat-Dunántúl
Szállítás helyett üresen álló vagonok a szellemvasúton [2010.03.08.]
A másfél évig üresen álló gönyűi kikötő sínpályái megteltek vasúti kocsikkal: szépséghiba, hogy szállításra továbbra sem használják a megyeszékhely felé vezető sínpárt.

nézték
83 Csornai városháza - hatvanmillióból újítják fel [2010.03.06.]
Hatvanmillió forintból újítják fel a csornai városházát. Elvégzik a külső felújítást és korszerűsítik a fűtést. A támogatási szerződést már aláírták.

nézték
69 Nyártól vásárolhatók a telkek [2010.03.04.]
2004 óta húzódik Püskin az új telkek ügye. Zsoldos Ferenc polgármestert kerestük, aki elmondta: a közművesítés után várhatóan tavasszal elkezdődhet az út kialakítása, így nyárra forgalomképessé lesznek a parcellák.

nézték
76 Erősítik a falusi turizmust [2010.03.04.]
A szárföldi önkormányzat a napokban tisztíttatja ki a település nyugati szélén, a 85-ös főút mentén elterülő tavát.

nézték
23 Tizenkét új telek a betelepülő fiataloknak [2010.03.04.]
Apró fejlesztésekre, a helyi művelődési ház felújítására és tizenkét új telek kialakítására készül az osli önkormányzat.

nézték
21 43 milliós fejlesztés Óhídon - A betegeket szolgálja [2010.03.02.]
Amellett, hogy az épület megújult, az orvosi műszereket egytől egyig kicserélték a település rendelőjében. Akad köztük több berendezés, mely eddig nem állt a doktor és betegei rendelkezésére Óhídon.

nézték
82 Válságban nem kell a belvárosi üzlet? [2010.03.01.]
A gazdasági nehézségek ellensúlyozására Nagykanizsán márciustól 10 százalékkal csökkenti az önkormányzat a belvárosi üzlethelyiségek bérleti díját, Keszthelyen pedig négy hónapra 30 százalékos kedvezményt kapnak a sétálóutca kereskedői.

nézték
81 Új áruház épül az egykori vízügyi telepen [2010.02.26.]
A lapunk által szervezett szerda esti lakossági fórumon nagyon sok helyi ügy, kisebb és nagyobb gond került terítékre: Szombathelyen a keleti városrészben élők hallatták hangjukat.

nézték
146 Csaba utcai felüljáró: anyagi viták és per az építés előtt [2010.02.26.]
Idén indul Szombathelyen a Csaba utca felüljáró építése. Az egymilliárdos beruházásnak nem mindenki örül: egy panzió tulajdonosa pert indított, egy családi ház áráról pedig nincs megegyezés. A tervek szerint a vasútvonal felújítása (és Csaba utcai felüljáró) 2011 végére készül el.

nézték
32 520 millió forint jut a Kanizsai Dorottya Kórház sürgősségi betegellátásának fejlesztésére [2010.02.24.]
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv segítségével több mint 520 millió forintból valósulhat meg a sürgősségi betegellátás korszerűsítése a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban. A beruházás támogatási szerződésének aláírásán Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára kiemelte: az európai uniós forrásoknak köszönhetően Magyarország 2007 és 2013 között 481 milliárd forintot fordíthat egészségügyi célú fejlesztésekre. Hozzátette: a fejlesztéseknek köszönhetően a betegek számára minden régióban elérhető közelségbe kerül a magas színvonalú egészségügyi ellátás.

nézték
122