Budapest, Közép-Magyarország
MEGOLDÁST TALÁLT A DBR: MÉGSEM ÁLLNA LE ÁPRILISTÓL A METRÓÉPÍTÉS A MEGBÍZÓ VONNÁ MAGÁHOZ A MÉRNÖKI FELADATOKAT [2010.03.16.]
Átmenetileg a DBR Metró Projekt Igazgatóság venné át a 4-es metró FIDIC - lebonyolító - mérnöki feladatait az Eurometro-tól addig, amíg a hosszú távú megoldásról szóló döntés meg nem születik. A javaslat szerint a DBR saját munkavállalóként alkalmazná az eddigi mérnökszervezet azon dolgozóit, akik az építkezés különböző helyszínein a főbb feladatokat eddig is ellátták, illetve a még hiányzó létszámra pályázatot írna ki. Ez a tervezett szerződésmódosításnál költséghatékonyabb megoldás, folyamatos tudna maradni a munkák minőségének és biztonságának ellenőrzése, illetve a vállalkozók teljesítésének igazolása is. Az eddigi mérnökszervezet ugyanakkor független mérnöki szerepet is ellátott, hiszen az általa tett nyilatkozat alapján kerültek lehívásra az európai uniós kifizetések. Ezt a független mérnöki szerepet ideiglenesen az a gazdasági társaság venné át, amely a BKV Felügyelő Bizottsága részére jelenleg is hasonló feladatokat lát el. A megoldási javaslatból következő létszámbővítés elvi lehetőségét, illetve ennek költségvetési fedezetét a Fővárosi Közgyűlés a mai napon megszavazta, a konstrukciót azonban az európai uniós támogatási kérelem szempontjából még a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek is jóvá kell hagynia.

nézték
36 Kormányzati versus múzeumi [2010.03.10.]
Mármint negyed, városnegyed. Az előző kormány - mint tudjuk - kormányzati negyedet tervezett a Nyugati Pályaudvar mellé és sínei fölé, amely terv azonban egy banánhéjon elcsúszott: valami jelentéktelen jogi probléma akár évekkel is visszavethette volna az építkezés megkezdését. Így az akkori kormány - igen bölcsen - célszerűbbnek látta, hogy az ügyről a döntést átengedje a bármilyen színezetű következő kormánynak. (A moratórium tehát elég korán elkezdődött.) Nos, ha nem is a várható új kormányerő mint olyan, de annak budapesti erős embere most bejelentette: az elvetélt kormányzati negyed helyére múzeumi negyedet terveznek fölépíteni, amely összekapcsolható lenne a Hősök terén álló múzeumokkal is.

nézték
137 Előbukkant egy régi játékáruház [2010.03.10.]
Budapest történetében nem az Örs vezér téri, nagy üzletközpont volt Árkád néven az első üzletház. Bizonyítja ezt egy nemrég előbukkant felirat. A Dohány utca és a Síp utca sarkán, elbontva a 60-as évekből való, bejárati álhomlokzatot, tavaly került napvilágra egy díszes, régi portál, s rajta ez a szöveg: ÁRKÁD BAZÁR - KÉSMÁR-KY ÉS ILLÉS JÁTÉK ÁRUHÁZA. Mi már Metró Klub néven ismeretük ezt a helyet.

nézték
23 Új bérlő a Népliget Centerben - Az OrangeWays is a Skanska új irodaházába költözik [2010.03.08.]
Hamarosan új bérlő költözik a Skanska Magyarország GreenBuilding tanúsítvánnyal rendelkező zöld irodaházába, a Népliget Centerbe. Az OrangeWays Zrt. 2010 áprilisában foglalja el 325 négyzetméteres irodáját.

nézték
98 MIPIM 2010 - Budapest a Duna menti régió fejlesztési központja lenne [2010.03.05.]
A Duna menti régió potenciális fejlesztési területeként jelenik meg Budapest a Cannes-i MIPIM nemzetközi ingatlan-befektetési vásáron. A márciusi szakmai fórum magyar kiállítói csütörtökön mutatkoztak be a sajtó képviselőinek. A fővárosi ingatlanfejlesztésekről egy internetes projekttérkép és adatbázis is készül budapestprojects.com néven, amely a fejlesztők és a leendő üzleti partnerek számára nyújt átfogó képet a budapesti lehetőségekről.

nézték
203 Rozsdamúzeum [2010.03.04.]
A Nyugati pályaudvar mögé tervezett múzeumi központról egy dolgot biztosan el lehet mondani: jobb ötlet, mint a kormányzati negyed volt. Legalábbis jobban kommunikálható.

nézték
85 A Parking Kft. reagálása Rogán Antal tv-nyilatkozatára - Épüljön jövőre mélygarázs a Kossuth téren! [2010.03.03.]
A Parking Kft. egyetért abban Rogán Antal Belváros-Lipótváros polgármesterével, hogy a közelgő magyar európai uniós elnökség okán 2011 júniusa utánra kellene halasztani a Kossuth téri mélygarázs-beruházást és a felszín rendezését. Február elmúltával a túl hosszúra nyúlt engedélyezési eljárás okán a Fővárosi Önkormányzat szakcége már nem lenne képes időben befejezni a beruházást. A Parking Kft. megerősíti Polgármester Úr információját a legfrissebb márciusi javaslatról, amelyet támogat, s amely a jövő héten a Fővárosi Közgyűlés elé kerül. Az elképzelések egybeesnek azzal, amiben az V. kerület irányítója bízik: az uniós elnökség ideje alatt nem lenne építési terület az Ország Főtere. A nemzetbiztonsági beszerzési eljáráson győztes Parking Kft. a már elkészült szakértői tanulmányok, tervek birtokában jövő nyáron kezdene neki a Kossuth tér megújításának.

nézték
79 Rogán nem építkezne a Kossuth téren [2010.03.02.]
Rogán Antal szerint 2011 júniusa utánra kellene halasztani a Kossuth téri mélygarázs-beruházást és a terület felszíni rendezését.

nézték
68 Ilyen lesz az új budapesti vidámpark [2010.02.26.]
Konkurenciát kap a városligeti vurstli, új vidámpark épül Újbudán, magántőkéből - tudta meg a Blikk.

nézték
214 Aláírták a Városligeti Műjégpálya és a hozzá tartozó épületegyüttes felújításáról szóló építési szerződést [2010.02.25.]
A Fővárosi Önkormányzat és a Hérosz Építőipari Zrt. 2010. február 19-én aláírta a Városligeti Műjégpálya és a hozzá tartozó épületegyüttes felújításáról szóló építési szerződést. A rekonstrukció során 2011 elejére felújítják a jégpályát és a fogadóépületet, valamint újjáépítik a II. világháborúban lebombázott épületszárnyat is. A közel 4, 7 milliárd forintos fejlesztést 3, 175 milliárd forinttal támogatja az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja.

nézték
160