Programajánló
Király Utca - Design utca [2010.03.05.]
A Budapest VI.-VII. kerület Király utca design üzleteinek összefogásával március 6-án, szombaton immár harmadszor rendezzük meg a Király utca - Design utca rendezvényünket.

nézték
146 A megújuló energiaforrások vásárral jelentkeznek Aradon! - ENREG ENERGIA REGENERABILA® 2010 [2010.03.05.]
2010 Március 17- 19, Expo Arad International, Románia
Az Európai Uniós irányelvek megvalósítása csak egyike az okoknak, amiért Romániában a megújuló energiaforrások elterjedőben vannak. Jó alkalom a megújuló energiákról való ismeretek elmélyítésére a 2010. március 17- 19 között, az Expo Arad Vásárcsarnokban megrendezésre kerülő ENREG ENERGIA REGENERABILA® nemzetközi vásár és konferenciasorozat.

nézték
194
13. Lakástrend és Design Kiállítás [2010.03.04.]
Műcsarnok, 2010. március 4 - március 7.
Az idei 13. Lakástrend és Design Kiállítás a frissesség, a lendület, a megújulás jegyében mutatja be a jövő bútor és dizájn trendjeit. Itt a helye mindenkinek, aki trendben akar maradni, legyen az lakberendező, belsőépítész, vagy éppen az új irányokra nyitott nagyközönség. Az idei kiállítás újdonsága, hogy szakmai partnerként részt vesz benne az eredeti ötleteiről ismert Werk Akadémia. Hallgatói és tanárai adnak képet a legújabb enteriőr trendekről.

nézték
151 FOGHÍJ - beépítések a történeti városszövetben - Nemzetközi konferencia [2010.03.03.]
Időpont: 2010. március 4.
Helyszín: Francia Intézet - 1011 Budapest, Fő u. 17.

nézték
143 Debrecenben először a Holcim Awards építészeti világverseny nyertes pályaművei [2010.03.01.]
Debrecenben először lesznek megtekinthetők március 1-től két héten keresztül a 2008/2009 Holcim Awards for Sustainable Construction világverseny (Holcim Awards a Fenntartható Építészetért) nyertes pályaművei. A kiállított tervek között bemutatásra kerül a világdöntőbe jutott, az európai megmérettetésen aranyérmes Janesch Péter és csapatának "Négy negyed egy egész" című pályamunkája. 121 országból közel ötezer projektterv érkezett a svájci Holcim Foundation for Sustainable Construction által második alkalommal meghirdetett pályázatra.

nézték
252 Hogyan tovább? - Nemzetközi konferencia Győrben - 2010. március 24-25. [2010.02.18.]
Az Ingatlan és Befektetés ingatlanszakmai magazin kiadója, az Immopress Kiadói Kft. és Magyarország legnagyobb ingatlanpiaci rendezvényét létrehozó Lakásvásár Kft. - a Magyar Ingatlanszövetséggel /MAISZ/ és a Magyar Ingatlangazdálkodók Szövetségével /MIGSZ/, valamint Győr Város Önkormányzata támogatásával 2010. március 24-én és 25-én első alkalommal Győrben nemzetközi konferenciát szerve

nézték
280 A CET gyomrában [2010.02.18.]
A Közraktárak évtizedek óta vonzzák a legkülönbözőbb elképzeléseket, mind a lehetséges funkciók, mind az építészeti megújulás vonatkozásában. Aki mostanában este a rakparton sétál, gyakran találkozhat azokkal a nyerges vontatókkal, amik a megmaradt épületek közül lassan kiemelkedő új szerkezet elemeit szállítják a helyszínre.

nézték
152 Tavaszi Építészeti Fesztivál, nyitó konferenciái az Olasz Kultúrintézetben [2010.02.17.]
- március 5.: Magyar Építészek III. Világtalálkozója
"Olimpia - Hagyomány, válság, kiút" (MÉK: 3 pont)
- március 6.: MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszus
"nagy építészet kontra jó építészet" (MÉK: 3 pont)
Közép-Európa legnívósabb építészeti konferenciái nyitják a Magyar Építőművészek Szövetsége által 2010-ben harmadik alkalommal meghirdetett Tavaszi Építészeti Fesztivált, amely március 5 és június 5 között gazdag programmal várja a szakmát.
Konferenciák, kiállítások, díjátadók, magyar és nemzetközi eredmények bemutatói biztosítják idén ismét, hogy a tavasz az építészetről is szóljon.

nézték
453 Leier Szakmai napok 2010 - "Leier betonbiztos megoldások" címmel indul az idei kreditpontos képzéssorozat [2010.02.17.]
A Leier Szakmai Napok 2009-es sikere bizonyította, hogy az építőipari szakemberek hálásan fogadják a friss szakmai információkat. Az építőanyag-gyártás terén hazánkban meghatározó Leier Hungária Kft. ezért 2010-ben is folytatja hagyományos kreditpontos szakmai továbbképzését. A jövő épületeinek tervezésében és kivitelezésében legfontosabb szerepet betöltő építészeknek és mérnököknek szánt szakmai továbbképzési road-show első színhelye idén február 23-án a győri Széchenyi István Egyetem lesz, a szakmai programot a Leier április végéig az ország 18 megyeszékhelyére juttatja el.

nézték
82 A REevolutio Consulting Önkormányzati Projektbörzét rendez [2010.02.12.]
A REevolutio Consulting március 31-én egész napos Önkormányzati Projektbörzét szervez, amelyen a településeknek, megyéknek és azok fejlesztési ügynökségeinek, valamint a privát szektor projektgazdáinak lehetőségük nyílik bemutatni befektetési-, fejlesztési lehetőségeiket, projektjeiket.

nézték
224